| |
Harkány, a Fürdőváros
Harkány,
Dél-Dunántúl kedvelt gyógyüdülőhelye Pécstől 25 km-re fekszik. A környéken végzett
régészeti ásatások során hun, avar és
római kori leletekre bukkantak. Az írott
források először 1323-ban említik Harkan néven. A név eredete egyrészt a magyar
harkály madárnévre, másrészt az ómagyar horka méltóságnévre vezethető vissza.
Birtokosai voltak többek között Pál fia György temesvári altábornagy, a
Gara-család, majd a siklósi vár mindenkori urai: a Batthyány és a
Benyovszki-család. A török hódoltság alatt lakott terület volt. A magyar
lakosság mellé a múlt század közepétől kezdve települtek be német, horvát,
szerb és szlovák családok.
A településhez 1977-ben csatlakozott Terehegy, aminek a következő
névváltozatai voltak: Botteremhelye, Teremhegy. A település hírneve már a
határainkon túlra is eljutott, így Közép-Európában jól ismert üdülő- és
gyógyfürdőhelyként tartják számon. Említésre méltó a település római katolikus
kápolnája (1906), a római katolikus temploma. A két református templom közül az
egyik 1802-ben copf stílusban épült gúlasíkos toronnyal. Harkány nemzetközi
hírű gyógyfürdője évente több mint egymillió látogatót vonz Baranya déli
részére. A népi etimológia szerint a település "Harka" nevét őrzi,
aki miatt az ördög nekiállt felszántani a Nagyharsányi-hegyet.
A harkányi víz gyógyító hatását 1823-ban egy napszámos fedezte fel
teljesen véletlenül. Árokásás közben azt tapasztalta, hogy a földből feltörő
meleg víz ízületi bántalmaira jótékonyan hat. Az első két kutat Zsigmondy
Vilmos bányamérnök fúrta 1866-ban ill. 1887-ben. Ezek 62°-70° C hőmérsékletű
vizet adtak. Az első medencét 1925-ben nyitották meg. Orvosilag bizonyított,
hogy a harkányi víz (és iszap) a reumatikus és csúzos megbetegedések
gyógyítására kiválóan alkalmas. Az ivókúra a hurutos panaszok hathatós
ellenszere.
Harkányfürdő vize eredményesen alkalmazható csonttörések, baleseti
utókezelések, illetve bőrbántalmakkal kapcsolatos panaszok megszűntetésére. A
mintegy 60 méter
mélyről feltörő kénes, Európában egyedülálló összetételű és
gyógyhatású, magas szulfid- és karbonszulfid tartalmú gyógyvízzel,
iszappakolás és fürdőzés útján a mozgásszervi megbetegedések minden válfaja
kezelhető.
A kedvező gyógyhatás a víz összetételéből következik, ugyanis
az 1 liter
vízben oldott ionok milligrammban megadott mennyisége a következő:
Nátrium: 170,0
mg - Ammónium: 2,9 mg - Kálcium: 53,4 mg - Magnézium: 13,8 mg
Kálium: 15,0 mg - Kationok összesen: 255,1 mg - Klorid: 112,0 mg
Bromid: 0,23 mg - Jodid: 0,1 mg - Fluorid: 1,2 mg - Hidrogénkarbonát: 537,0 mg
Szulfid: 13 mg - Foszfor: 9,1 mg - Anionok összesen: 667,73 mg
Metabórsav: 7,0 mg - Metakovasav: 51,0 mg - Szabad kénsav: 131,0 mg
Harkányi gyógyfürdőkezelések javallatai és ellenjavallatai:
Javallatai: mozgásszervi megbetegedések, baleset és
orthopaediai műtétek utáni állapotok, bőrgyógyászati megbetegedések (pl.:
psoriasis), nőgyógyászati megbetegedések (pl.: krónikus kismedencei gyulladás),
osteoporosis, neurológiai betegségek következtében kialakult állapotok (pl.:
végtagbénulás)
Ellenjavallatai:
terhesség, szívelégtelenség, gyógyszerekkel nem befolyásolható magas
vérnyomás, vese és májelégtelenség, rosszindulatú daganatos megbetegedés,
eszméletzavarral járó görcsös állapot (pl.: epilepszia), lázas állapot, heveny
gyulladás
Harkány azonban nemcsak a betegeket várja, hanem mindazokat, akik
szabadságukat strandközelben szeretnék tölteni. A fürdő kb. 13 hektáros
parkosított területén fogadja vendégeit. Két gyógymedencéjén kívül
sportmedencével, 3 db 30-35 °C
strandmedencével, gyermekmedencével várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat.
Hosszabb
üdülés esetén egészségügyi okokból ajánlatos egy-egy pihenőnapot a fürdőzésbe
iktatni. Ilyenkor utazzunk el a környékre, ismerkedjünk meg érdekes és értékes
látnivalóival! Harkányból személyautóval fél óra alatt Pécsre
juthatunk.
|
|